2009. szeptember 25., péntek

RR haladás

Kell, hogy én is lássak valami haladást és most masina is van, ezért felteszem két elkészült rr hímzésemet. Az első Vikicicca anyagán a fűszeres rr-ből a sarkantyúvirág. Ezt kihímeztem Csibének is Ayla helyett, így el sem pakoltam a fonalakat, ha már ilyen szépen ki voltak készítve, gyorsan megcsináltam ezt is.
A másik Móka anyagán a JJBF rr-ből az Aster volt, a szeptemberi minta. A másik nálam levő anyagot vissza kellett bontanom, így még adós vagyok augusztussal, de azért azt is abszolválom hamar.
Szép napot mindenkinek!Posted by Picasa

2009. július 20., hétfő

Bosszankodás

A képek és a bekezdések nem kerülnek oda, ahova szeretném rakni, de még csak oda sem, ahol az 'Előnézet' mutatja. Ez felettébb bosszant, egyben rámutat arra, mennyire sok tanulnivalóm akad a blogkészítéssel kapcsolatban (is).

2009. július 19., vasárnap

Folyt. köv.

Ismét nekiállok, hátha majd most ... Igen nehezíti blogolási lehetőségeimet, hogy családunk nem rendelkezik fotóapparátussal, bár most épp van egy 'céges' nálunk. Ezt kihasználva rögtön fotóztam is utolsó munkámat: sapkát kötöttem. A nyár közepén, 35 fokban. És állítólag ez még majd romlik! ;-) Szóval lánykám kapott egy új, vékonyabb, olyan őszi-tavaszi sapit. A mintát Jucuu (http://jucuu.blogspot.com/) blogjából indulva találtam, ő is megkötötte a fiának. Ilyen lett a lánykám benne: Szegény Lucám csinálja, amit mondunk, emeli és fordítja a fejét, nagyon ügyel, hogy jó legyen a kép. Én nem tudok jól fotózni, ő igazán mindent megtett. Majd Apunál azért helyreáll a világ rendje. Mindez szombat délután volt és nagyjából ugyanebben az időben vettük észre, hogy nemcsak furcsán bújós, de lázas is. Hétfő délelőtt irány az orvos. :-( A képek a szombati nagy vihar után készültek, így 14 fokban már nem is tűnt annyira elvetemült ötletnek ez a sapka-dolog. Minta: (http://helloyarn.com/topdownbonnet.htm) Kötőtű: 4 mm Fonal: Adriafil Duo comfort Classic Van a szomszéd telken egy őszibarackfa, amelyről a kedves szomszédunk megengedte, hogy szedjünk csak nyugodtan. Ők úgyis ritkán jönnek, már nagyon érik és miután a párom egész délután az őszibarackbefőttről áradozott, hogy az mennyire finom, átvonultunk, és szedtünk annyit, amennyiből pucolva - micsoda véletlen - pont 4 kg lett, ami a befőzés mértékegysége egyes adalékgyártó cégek szerint. Egy kis szegfűszeg, szegfűbors és fahéj után íme az eredmény. Most nyugodt szívvel kibontjuk és megesszük a tavalyi utolsó üveget, amire eddig rá sem mertünk nézni a gyerekekkel a párom szigorú, "Ne egyétek már meg, mert akkor nem lesz!" típusú cáfolhatatlan érvei miatt. Azonban most ...

2009. február 7., szombat

Páromnak, sok szeretettel: http://